Az első 100 nap

 2011.01.25. 18:37

Mottó: „Ha nem csinálsz semmit, akkor nem fogsz hibázni” (na de akkor miért szavaztam Rád?)

 Minden politikai kurzusnak kijár a 100 nap türelmi idő, ennyi kell állítólag, a politológusok szerint, hogy már látható legyen, merre tartanak. Betartják, amit ígértek, vagy inkább betartanak?

Ahogy eddig is néztük mi az, ami az Újbudából kimaradt, hallgattuk a zuhanyhíradó suttogásait, azt most is folytatni fogjuk. Nem volt könnyű az előző vezetést szeretni és kínáltak is témát eleget, de ne csüggedjünk az új „Hoffmanok” sem tétlenkedtek az első száz napban! Maradunk itt a blogon, mert a média többi része nyalja azt, aki eteti, és mindent egy sajátos szemüvegen keresztül lát. Na és persze ne feledjük, hogy Szalai „hatóság” Annamária ,,vigyázó” szeme is a sajtóra vetül.

Figyelünk, hogy mit mondanak, mit tesznek, és mi teljesül az ígéretekből!

Az első 100 nap!

Éppen 100 napja tette le az esküt az új polgármester (a Legnagyobb Homlokú Fideszes-copy by Index) és a frissen megválasztott testület Újbudán, ahol soha nem látott többséggel és homogén összefogással kezdhették meg a munkát. Tehát a választási ígéretek azonnali dübörögtetésének nem lehet akadálya.

De!


Úgy látszik könnyebb kívülről dumálni, na meg ugye az a fránya kabát…! Mert az első időszak erőfitogtatásról, vizsgálatról, átvilágításról, ügyvédekről, fegyelmikről, na meg ne feledjük, hitelfelvételről szóltak. Drága HoffmannT és pr csapat, azt az első órán tanítják a kommunikációs suliban, hogy a sz..t is be kell csomagolni, ha szájba akarjuk vetetni valakivel!

Mondjanak már valamit arról, hogy miért is kellett első döntésükkel elvenni a gyermektámogatást? Hogy majd lesz több hely a bölcsődékben? Na ne már cimbora! Komolyan gondolja valaki, hogy az a bölcsődei hely, amelyik ma még csak fejben van meg, az a most 2-3 éves gyereknek hozzáférhető lesz? Ez szimpla lopás, amit ez a kurzus elkövet. De ebben jó a csapat országosan is (lásd magánnyugdíj pénzek). Tényleg a legnagyobb kiadás a karácsonyi díszkivilágítás volt ebben a kerületben? (Indítsunk tippversenyt mennyibe kerülhet ez a dolog, szerintem a költségvetés 0,02%-a) Folyamatosan állnak le a fejlesztések, nem mennek a támogatások a különböző helyekre, állítólag a hivatalban is lefelezték a pénzeket (na, jó ott néhánynak még ez is sok), maximumra emelt adók (tényleg azt ígérték, hogy ez az Adóemelés Vezetése lesz?). Szóval urak akkor mi is van itt? Maguk taktikáznak, hogy lehessen keménykedni? Majd amikor megfingattak már minden szoclib bérencet, elballagtak 42-szer az ügyészségre, akkor hátradőlnek, és párás szemüket a választásra emelik, és azt mondják: na, jó most már adjunk valamit a parasztoknak. Megint csak azt mondom: ne már!!!

Tegyünk fel egy költői kérdést! Ha tényleg nincs pénz, akkor miért is kellett lemondanunk az idegenforgalmi adó kivetési jogunkról a Főváros javára? Miért? Nem hallom! Mert azt nem mi, hanem a vállalkozók, a külföldi turisták fizetnék ki? És őket nem bántjuk. Az ötkerestóni bezzeg ugrott a bulira és máris gazdagabb pár száz millával vagy akár milliárddal.  Na ebből lehetne körbe karácsonyi díszkivilágítás a kerület határán, meg minden bölcsis a pelenka mellé még lóvét is kapna, és aki nem megy be reggel, annak kiviszik a csoki adagját és még ajándékot is. És ha nincs pénz, akkor mi van a „független” Állami Számvevőszék jelentésével?

„Dr. Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese elmondta, a vizsgálat, melynek elsődleges célja a pénzügyi-költségvetési egyensúly értékelése volt, megállapította, az újbudai önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozott, pénzügyi helyzete kiemelkedően jó. Hozzátette, a helyhatóság mind a három év során jelentős mértékű tartalékot is felhalmozott. A kerület továbbá azon kevesek közé tartozik, amelyek nem vettek fel hitelt működési költségeik fedezésére.” Újbuda 2011.01.11

 Szóval itt azért valami nem százas, tessék tehát gondolkozni és dolgozni, és nemcsak a csontvázakat keresni. Tudják, ha valahol van ilyen, az úgyis kidől magától, na meg seggnyalók, csak hogy helyezkedjenek, úgyis elmondják hol, mi van eldugva. Ha meg nem, akkor elő a farbával, csinálják amit megígértek!

Az újbudai Cicerók!

Na ezeket sem a frappáns dumáik miatt fogjuk szeretni! Az is gáz hogy mennyi frázis repül itten körülöttünk („legyünk közösség ahol figyelünk egymásra” vagy „az eredmények tekintetében dönthetünk a szükséges átalakításokról”??!-mi van?), de ami cikibb a hogyan. És ezt már nem tudják belül tartani. Minden újságíró röhögve jön újbudára, hogy hányadikra lehet egy vágható, és talán valamennyire érthető mondatot kicsikarni az újbudai ICE-T-ből(innentől ICE-H nekünk).

http://index.hu/belfold/2011/01/21/europa_fenyei/

Na de zárkózik fel hozzá ICE-Cs is. (csak hogy tudjuk Ő a frakcióvezető) Ő azt mondja veretes szép szavaival: „frakciónknak nincsenek kiemelt céljai…”, na ezért kár volt annyi pénzt plakátba ölni, annyit jegyzetelni a Kubatov listába. Akkor inkább a huncutpincérszemű Molnár maradt volna, Vele valamit haladtak a dolgok és ugyanezt lehetett volna mondani: ,,Nincs célunk, csak kekeckedünk, betartunk, áskálódunk.” Na de nyertek!!!  Jó persze azért értjük, mert egyébként hogyan lett volna kötelező önkormányzati program a néptánc, miért kellene kötelezően felléptetni a Babszem táncegyüttest és a saját alapítványnak sem esne le egy egész suli ingyen. Na, ismerjük el ez azért saját zsebre 100 nap alatt nem rossz mérleg!


 

Tessék már dolgozni!!!

Igen kedves Hölgyek és Urak, igen figyeljük, hogy mit mondanak a lakájmédiában és megvannak a választási ígéreteik is. Tehát tessék gondolkozni és dolgozni, korai még az egyes borítékot kibontani, nem volt azért annyira rossz itt a dolog!

Igen figyeljük, hogy milyen lesz a komplex intézményfejlesztési program, mit takar az energiatakarékos fejlesztés, mi lesz a virágpiaci metró végállomás hosszabbításával, a feneketlen tóval és a Parkszínpaddal, a kulturális városközponttal, a most már valamiért szeretett és támogatott hadikkal, a Club Play-el és így tovább és így tovább!! (tényleg most hogy minden egyszínű az ország, a város, a kerület mennyi idő alatt intézik el a virágpiacig a metrót és a Feneketlen tavat? Találkozott már egyáltalán Tarlós ICE-H-val vagy azért ennyire nem veszik komolyan?)

Na és persze keressük a választ a mindenkit izgató kérdésekre, amit már nem is suttogva mondanak és kérdeznek a Kondorosi jobboldali szaunájában is.

            - Hova tűnt és mi lett a két nagyágyúval Kupper és Junghausz harcosokkal, avagy milyen a hatalmi harc Fidesz módra

            - Ki is az a dohányos Molnár L. és antidohányos Jelen T?

            - fegyelmivel indítja-e a jegyző az újévet, avagy mit is mondott a pártsemleges Ász?

            - na és persze az első ingatlanos botlás (botlás?- inkább pofára esés!)

Szép és dolgos következő 100 napot, de nem ígérem, hogy addig nem jelentkezem.

Címkék: fidesz molnár hoffmann

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbudaitenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr302613062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ujbudai Polgár 2011.01.26. 19:27:35

Most parkoltatnak minket, de ez már nem tart sokáig...

a-kis-herceg 2011.01.26. 22:37:09

épül a kommunizmus? egypárt-egyvezér.

önkormányzatokra nincs is szükség...

zöldmezőszárnya 2011.01.27. 11:48:51

Hát nem túl fényes az igaz, de ne legyünk türelmetlenek: minden újbudai abba gondoljon bele, hogy mit csinálnának ezek ha még mindig az előző garnitúrájukkal lépnének fel. Kupper "A Kutyám a Legjobb Barátom" András vezetésével. A bajuszos alberfalvi (nem jut eszembe a neve) elméjének csillogása is beragyogná az eget.

zöldmezőszárnya 2011.01.27. 11:57:45

Mondjuk ahogy hallom hazavágják az Újbuda Torna Clubot is. Azt hiszik, ha csendben hagyják kimúlni akkor az nem ég rájuk. Sok ismerősöm gyereke sportol ott, vagy az általuk mozgatott sportosztályokban.

naugyehogy 2011.01.31. 09:30:55

Kerek fogalmazás! Gratulálok Gyulám!

Mondjuk azért a tények még újbudán is makacs dolgok...

Nyilván az embereknek, ahogy te oly kedvesen általánosítasz, sokkal jobban bejött, a csúszópénzek világa (ld.: Weiszt ügy), Nagyértékű önkormányzati ingatlanok elkótyavetyélése (ld.: kopaszi gate) és egy olyan szociálisan ellátórendszer fenntartása, amivel ugyan szavazatokat kiválóan lehetett szerezni, ám az egyszeri ember zsebére támogatott olyanokat is jókedvvel-bőséggel, akik arra valójában nem voltak rászorulva.

Tökéletes vezetés persze nincs, de a legnagyobb homlokú fideszes nálam eddig 4-esre vizsgázott. Legalább látom a racionalizálás szándékát. Úgy könnyű jófejnek lenni, h úgy indítunk beruházásokat, hogy azok mögött semmilyen anyagi fedezet nincsen, aztán majd az új városvezetés megoldja. Vagy eldnak még meglévő értékes területeket, ingatlanokat és akkor jöhet a sirató kúrus, hogy felélik a vagyont, vagy felvesznek hitelt, akkor azért lehet sírni, mert lám az előző vezetés jobban gazdálkodott, vagy felmondják a már megkötött szerződéseket, akkor mekkora surmók, a fejlődést akadályozzák, vagy megpróbálnak racionalizálással többletbevételhez jutni, illetve lefaragnak a kiadásokból. Lássuk be, ha holnaptól nem osztanak ingyen sört és nem ígérnek örök életet, neked aztán teljesen mindegy van e sapka rajtuk vagy nincsen...
Gratulálok az objektív helyzetelemzéshez.

ujbudai polgár 2011.02.01. 00:35:38

naugyehogy: nyaf,nyaf... Erőszakoskodtatok a hatalomért, most meg kiderül, hogy semmit és semmihez nem értetek.
Mellesleg a nevem: A betűvel kezdődik (többet nem árulok el...) :-)
... és ha nem tűnt volna fel, egy hajóban evezünk... Kedves R!

gereben 2011.02.16. 22:21:24

Azért azt nem mondanám hogy semmit nem csináltak...
felépítették a 4 évre szóló bástyákat, és indulhat a buli. DE meglepődnék, ha 4 évnél tovább bírnák, már csak azért is mert a most még csendes ellenzék fel fogja őrölni a politikai rutin nélküli Hoffmannt és táskahordóit. Amúgy tényleg, mi ez a nagy csend Kupper tájékon? Vihar elötti csönd? Vagy nagyon befogták neki...
süti beállítások módosítása